Cégünk küldetése

„Bárhova is vigyen minket a jövő, olyan vállalat legyünk, ahol az alkalmazottak, a vevők és a teljes közösség büszke lehet. Elsősorban a komolyság, tisztesség és józanság tegyen minket megkülönböztethetővé.”

 Értékeink:

Felelősség

Tisztességesen és becsületesen dolgozni, adni a közösségnek és támogatni a fenntartható üzleti működéseket.

A minőség az elsődleges

Nincsenek kompromisszumok, sem rövidebb út. A jó kávé csak a legjobb alapanyagból és a megfelelő eljárások ismeretéből származik.

Partneri kapcsolatok

Kiérdemelni mind a vevők, mind pedig a beszállítók hosszútávú bizalmát, igényeikre fókuszálva és az által, hogy mindig azt csináljuk, amit mondunk, és mindig azt mondjuk, amit csinálunk.

Innováció

Megtalálni az új és kreatív módját, hogy mind a vevő mind a piac igényeit kielégítsük.

Munkahelyi környezet

Kihívásokkal teli, támogató és befogadó környezet, amelyben minden alkalmazott megtalálja a boldogulásának útját.

Józanság

A tartalom a forma előtt, hisszük, hogy az igaz érték a mértékletes jó ízlésen múlik, nem a túlzásokban és a feleslegben.

Küldetésünk

„Fokozni és különlegessé tenni a kávézás rituáléját, minden jelenlegi és jövőbeni formájában, tisztelni a hagyományokat és az ígéretet, melyet márkánk hordoz.”